Obec Trnávka
Obec Trnávka Csallóköztárnok Község

A templom

Csallóköztárnok temploma 1848 és 1850 között épült, késő klasszicista stílusban.

Az építészeti munkálatokat Neshleba jókai építész mester vezette.

Templomot a Rózsafüzér királynéja tiszteletére szentelték fel.

Rózsafüzér Királynéja ünnepe október 7-én van, ekkor van községünkben a búcsú. A harangot 1849-ben Lichtenstein Zsófia hercegnő ajándékozta a tárnokiaknak.

1902-ben Németh Antal és felesége Tóth Júlia a templomhoz tornyot építtetett. Egyúttal az épület belső részeit is megnagyítatták.

Németh Antal egy 76 kg-os  harangot is adományozott a templomnak.

Szalay Vendel 1903-ban felállítatta a templom melletti fakeresztet. Ezt a keresztet 1966-ban Szitás Béla felújította.

A Németh Antal által adományozott harangot 1916-ban elvitte a hadsereg.

Az új harangot 1938-ban Tóth István gyermekei adományozták a templomnak.

1991-ben a templom megérett egy  nagyobb felújításra.

A templom oltárán a Rózsafüzér királynéja szobor található, amelyet Mester Apollónia az akkori Rózsafüzér társulat vezetője hozatott. A szobor 1875-ben készült, amelynek centenáriumát meg is ünnepeltük. A szoborra franciául van írva: „Notre Dame du Sacré Coeur“, ami annyit jelent: a Szent Szívtől nevezett Miasszonyunk ( az alsó sorban a felirat jelentése: a Szent Atya ajánlatával, 7. szept. 1875 ). A templomban még megtalálható Fatimai Szűzanya, Szent Antal és Lisieux-i Kis Szent Teréz szobra. A falakon kisplasztikákat találhatunk, ami a keresztutat ábrázolja. Ezt az alkotást Tóth Vilmos adományozta a templomnak.

Magyar nyelvű szentmise Csallóköztárnokon minden vasárnap 11 órától van.

Egyházilag templomunk a pozsonyi püspökség, a somorjai esperesség keretén belül tásilag a templom a bacsfa-szentantali plébániához tartozik.

Dátum vloženia: 16. 1. 2021 9:01
Dátum poslednej aktualizácie: 19. 1. 2021 14:51
Autor:

Kalendár

Po Ut St Št Pia So Ne
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
Obec Trnávka Csallóköztárnok Község